Fáj

Sam!

A ruháid mind tiszták,
de mindegy már, tök mindegy már.
És az Olasznál az asztalunk most üresen áll, most üresen áll.
Mindenütt csak Téged látlak,
annyi hely kísért. Sok emlék.
És folyton bámul Rám az üres, gazdátlan sötét.

Fáj!
Minden perc úgy fáj.
Minden éj úgy fáj.
Úgy fáj!

Vannak elvarratlan szálak.
Szép félszavak, úgy mondanám.
Tegnap írtam Neked levelet is
tudom nem jut el, talán csak fénypostán.
Sanda szemmel nézek minden csókolózó párt.
És újra fáj a szívem, pedig tegnap kővé vált.

Fáj!
Nézem és csak fáj.
Látnom is csak fáj.

Minden percben azt várom felhívsz,
pedig tudom ilyen nincs. Őrültség!
De én még úgy érzem, h élsz.
Hogy is fogadjam el, mond csak!?
Hisz meggyötörve sír a lelkem.
S nem segít a józan ész.
Mit tehetnék?! Hogy lehetnék újra önmagam?!
Bárhol járok, Téged látlak,
S elnémul szavam.

Fáj!
Minden perc úgy fáj.
Minden éj csak fáj.
Úgy fáj!