Őrült álmodozás
Tegnap éjjel volt egy őrült álmom,
Azt álmodtam, te lettél a párom.
Én megcsókoltalak és ezt te nem bántad,
A két karomban tartottalak,
öleltelek-csókoltalak,
téged csak úgy gyengéden.
A következő kép, mire emlékszem:
Az ajtóban állsz, és búcsú puszit dobsz nekem.
Megkérdeztem, mikor látlak újra,
De te nem szólsz, nézel rám,
miközben mosolyogsz csak magadban,
amitől fölmegy a víz az agyamban.
Hé, nem lehetsz ilyen büszke leány!
(Nem! Nem! Nem!)
Hiszen te vagy az én egyetlen, szép,
gyönyörű babám
Mondd hát végre, mikor látlak újra!
De te nem szólsz, nézel rám,
miközben mosolyogsz csak magadban,
amitől fölmegy a víz az agyamban.
Álom béli látomásnak vége,
Hogy meddig tartott, nem törődöm véle,
Csak arra gondolok, hogy már ébren vagyok
És őt szeretném megtalálni,
a szívemet felkínálni,
az ő szívéért cserébe.
Igazából magamhoz sem tértem
S lám téged látlak az ágyamból felkelni éppen,
Kérdem tőled, ugye ez nem álom?
De te nem szólsz, nézel rám,
miközben mosolyogsz csak magadban,
amitől fölmegy a víz az agyamban.
Hé, nem lehetsz ilyen büszke leány!
(Nem! Nem! Nem!)
Hiszen te vagy az én egyetlen, szép,
gyönyörű babám
Mondd hát végre, valóság vagy álom?
De te nem szólsz, nézel rám,
miközben mosolyogsz csak magadban,
amitől fölmegy a víz az agyamban.
Hé, nem lehetsz ilyen büszke leány!
(Nem! Nem! Nem!)
Hiszen te vagy az én egyetlen, szép,
gyönyörű babám
Mondd hát végre, mikor látlak újra!
De te nem szólsz, nézel rám,
miközben mosolyogsz csak magadban,
amitől fölmegy a víz az agyamban.
Hé, nem lehetsz ilyen büszke leány!
(Nem! Nem! Nem!)
Hiszen te vagy az én egyetlen, szép,
gyönyörű babám
Mondd hát végre, valóság, vagy álom?
De te nem szólsz, nézel rám,
miközben mosolyogsz csak magadban,
amitől föl megy a víz az agyamban.
