Legendák

Itt cseppekben folynak a legendák,
ahogy pattan a pillanat és csepeg rád,
Ettől percekig tátod a szemed-szád,
Néha veszélyes a túloldal, ne menj át!
Mert itt dőlnek a verbális beretvák,
és a verzékben pusztító beretták,
Azt hiszed, durva volt, amikor a sebed fájt,
de én még két kört simán verek rád.
Nekem a szövegtechnika egy beteg láz,
Ezek szép arcok (?) nem csak egy merev váll,
Amikor nem jön az érzés, szerezz mást,
Mert az agylebenyed e nélkül remeg már.
Csak amit anyád megmondott ne feledd már,
Hogy az idő a tetteid felett száll.
Hogyha rosszak a szokások ne vedd át,
Mert az élet egy páholyból nevet rád.
De azért akad itt néhány remek tárgy,
Meg hogy legyen mire verni, egy sereg lány.
Jól van, befogom a pofámat és megyek már,
Úgyis gyűlnek a sarokban a szelekták.
Ez a történet kurvára kerek már,
Ezzel legendás rímeket kenek rád.

- 1942. Bezárva Leningrádba, blokád alatt. Az emberiség történetének egyik legszomorúbb eseménye. Ötszázezer ember halt meg abban a városban. Ott volt Bakhtin is. Bezárva a lakásába, tudva, hogy bármelyik nap meghalhat. Rengeteg vágott dohánya volt, csak éppen papírja nem volt. Szóval fogta a kézirata lapjait, amin akkorra már tíz éve dolgozott, és kitépte, hogy tudjon cigarettázni.
- Az egyetlen példányt?
- Csak egy példány volt.

Nemtom, hány óra lehet már,
Mikor a mobilom századszor rezeg már.
Megint az arcokat fűti a heves vágy,
Amikor teker egyet ez a cseles srác.
Ez vitamindús, mint egy levestál,
Ettől elnyúlik jobban a meleg nyál,
És az életünk nem lesz merev váz,
Mert az idő, ami mindig pereg már.
Ez a világ is teljesen beteg már,
Ahogy a tüdőmre pozitív lelet vár.
Úgy megindul a számban a meleg nyál,
Pedig a dzsoják helyett most gyerek vár.
És az álmaimban égnek a pelenkák,
De azért pozitív hatással lehet rád
Ez a tapasztalattal bevett vár,
Ide a feszültségedet vezesd át.
Mert a gyenge az imákat rebeg már,
De te mindig a legnagyobb hegyet mászd,
Csak a csúcs ne okozzon neked gázt,
Jó ha néhány fogalom neked tág.

- Mert hát ha az ember meghal, mi a fontosabb? Egy jó könyv, vagy egy jó cigaretta? Szóval pöfékelgetett, és szépen apránként elszívta a könyvét.
- Ugyan már! Egy pillanatra el is hittem, de nem... olyan író nincs, aki ezt megtenné. Ugye?
- Nem hiszel nekem? Jó, figyelj! Olvasd el, itt van leírva.
(Smoke, 1995)