Ember A Holdon
Elhagyott bolygó, jégtömbbe zárva
Egy saját csillag fényére várva
Hajónk az Élet, tengernyi gondon
Hegy-csúcsnak gondolt, parányi dombon
Hiába vannak, hiába néznek
Ha senki nem lát, senki sem ért meg
Megfigyelnek, de semmit sem látnak
Egy saját „mozit” képzelnek Rólad
Ezért kell, hogy mindig legyél
Ezért kell, hogy mindig láss
A csendnek Veled hangja lesz majd
A hallgatás az Veled más
Elhagyott bolygó, jégtömbbe zárva
Egy saját csillag fényére várva
Hajónk az Élet, tengernyi gondon
Hegy-csúcsnak gondolt, parányi dombon
Csend tengerében, vagy zajos parton
Lakatlan sziget, embеr a Holdon
Mégis az Élet nem bűn, nem vétеk
Nélküled „vagyok”, de Veled ÉLEK
Egyedül szabad voltam, de árva
A szívem szakadt a nagy „szabadságba”
Feldobtam magam, de mindig lehulltam
Magamat csaltam, folyton becsaptam
Egyedül lenni, önkéntes kényszer
Üvegharangban összetört ékszer
A Magány falán van egy ajtó
Csak belülről nyitható
Elhagyott bolygó, jégtömbbe zárva
Egy saját csillag fényére várva
Hajónk az Élet, tengernyi gondon
Hegy-csúcsnak gondolt, parányi dombon
Csend tengerében, vagy zajos parton
Lakatlan sziget, ember a Holdon
Mégis az Élet nem bűn, nem vétek
Nélküled „vagyok”, de Veled ÉLEK
Aki már felnőtt, réges-rég tudja
Hogy minden szép percét a Sorsától kapta
Aztán majd egyszer lejár az óra
Mint talált szép tárgyat vissza kell adja
Véremmel szerzett, féltett nagy Kincset
Megőrzöm Veled, ameddig lehet
Hiszem az Élet nem bűn, nem vétek
Nélküled „vagyok”, de Veled ÉLEK