Szegénylegény balladája
Duba Gábor, Harmath Szabolcs
Hosszú úton jár a szegénylegény,
Vérző sebet hord a szíve helyén.
Lelkén bánat ül, oly fagyos, mint a tél.
Útján nem kíséri csak a kósza szél.
Távoli földről indul sok napja már.
Bízik még, hogy nyugalmat talál
Arcán legördül a könny és porba hull.
Árva magánya a lábához simul.
Forró napsütésben szíve tiszta jég.
Szemeiben somorúság csillagfénye ég.
Vállán tarisznyában búcsúlevél
Hitről, szerelemről, bánatról mesél.
Hosszú úton jár a szegénylegény,
Szívét nem élteti többé remény,
Párját odahagyta, nincs már kit szeret.
Nehéz lépteitől a föld is megremeg.
Párját odahagyta, nincs már kit szeret.
Nehéz lépteitől a föld is megremeg.
