Bolyongó lélek
Horváth Lajos, Könnyű Tamás
A test lassan végleg megpihen
A föld elnyel egy újabb életet
De a lélek szabadon száll messze a Mindenség felett
Hogy új élet szülessen, hogy elfelejtsenek
Mindig hív egy hang, hogy ismét útra keljek
Szüntelen bolyongás, a kedvem reményvesztett
Lebegve úszom át az űrön, a bolygók apró csillagok
Elérem egyszer majd talán, mit én is őrülten akarok
Nincs megnyugvás, ez egy örök körforgás
Hogy megtaláljam azt, kivel az élet újból jó
Halhatatlan vagyok, ezért folyton vándorlok
És békét lelve
itt a Földön végleg megállhatok
