Ő
Lovas Róbert, S. Nagy István
Áll a ház a kertben,
az út a fák mind rendben,
és még sincs úgy, mint rég szokott,
ó, én most már kívül vagyok.
Ott bent él a múltam,
mégsem várt az útban.
Másfele jár, most ő meg én,
nem lehet többé enyém.
Ő, aki valamikor úgy szeretett,
egy név, egy emlék, semmi más.
Ő, aki elrontotta életemet,
talán már nem is hibás.
Ó, a hang, a fények,
a nyár, a csók, az évek,
úgy porlanak szét mint lágy homok,
nem hagynak semmi nyomot.
Ő, aki valamikor úgy szeretett,
egy név, egy emlék, semmi más. Ó.
Ő, aki elrontotta életemet,
talán már nem is hibás!
