Körbekörbe

Binges Zsolt, Gajda Mátyás, Kovács Krisztián, Maróti András

Elmondom egyszer, aztán kétszer
vagy háromszor, talán négyszer,
hogy ahogy mennek a napok így körbekörbe,
nem is utálom, na de nem is jön be.

Az a lényeg, hogy van álmom,
és ha tényleg megcsinálom,
akkor a kevés is elég, ha elég jó,
de ebben a dalban is túl sok a szó.

Mert lépni kéne végre, elmenni délre,
csíkot húzni az égre,
tréfa félretéve, én komolyan mondom,
egy időre hátrahagynám a gondom,
nem téma, majd megoldom,
de lehet még ma és ha mégsem,
nem probléma,
mert mindenki másképp ér a célba.

(Refrén:)
Nem késő még, ha megtennéd,
amit kérek. Úgy alapjában véve
tévednél, ha azt hinnéd,
többet érek, mint nem tudom hány éve.

Amikor át kéne lépni a télből a nyárba,
tegnapból mába, és akkor hátha
majd nem lesz semmi baj, idén vagy tavaly,
az mindegy nekem, ha értesz engem.

Egy klassz kis helyen, vagy mit tudom én,
úgyis mindig a történet végén
papírpohárba töltjük a mérget,
minden jó hamar ér véget.

(Refrén)

Így nyomjuk körbekörbe,
csak járunk körbekörbe,
mindenki körbekörbe (2x).

Most lassítsunk le tényleg,
és húzzuk be a féket,
egy kicsikét dőljünk hátra.
Most várjon, ami várhat,
csak fogd már be a szádat
és figyelj rám, mert hátha

(Refrén)

Nem késő még, ha megtennéd,
amit kérek, ha egyszer-egyszer hagynád.
Tévednél, ha azt hinnéd,többet érek,
mert én már nem figyelnék rád.

Curiosidades sobre a música Körbekörbe de Fish

De quem é a composição da música “Körbekörbe” de Fish?
A música “Körbekörbe” de Fish foi composta por Binges Zsolt, Gajda Mátyás, Kovács Krisztián, Maróti András.

Músicas mais populares de Fish

Outros artistas de Progressive rock