Nyisd ki, Elisabeth

(Ferenc József):
Elisabeth, engedj be, Drágám!
Vágyok Rád, férjed volnék.
Jó volna együtt…
Szőrnyű nap volt ma ez, csupa válság
Jó volna végre oldaladon
Nem bírok már a franciákkal,
Államcsőd zavar forradalom
Jön a tífuszjárvány, ezrek lesznek árván
Gyere, engedj végre!
Vágyom a biztos, csöndes révbe
Akarom, így vigyázz ma rám
E vágytól tiszta éjszakán
No, nyisd ki, hát!
Miért kell itt várnom?
Te legyél, ki megsegít!
Elisabeth!

(Elisabeth):
Az igazihoz, a jó anyádhoz,
csak menj oda hát, ha ő a fontos…

(Ferenc József):
Szívem!

(Elisabeth):
Ne kérj most!

(Ferenc József):
Mit követtem el?

(Elisabeth):
Engednéd, hogy Rudolfot bántsák?!

(Ferenc József):
Ki bántja Őt?

(Elisabeth):
Mindent megtudtam én,
anyád átadta Őt hülye káplároknak…

(Ferenc József):
Ez neveltetés!

(Elisabeth):
Ő gyengécske még,
hát döntöttem én:
nem tűröm többé ezt,
válassz hát: Anyád vagy én!

Szabályos ultimátumot fogalmaztam.
Ha nem akarsz elveszíteni, akkor teljesíted!
Magam akarok gondoskodni a gyermekeim
neveltetéséről!
És mostantól kezdve én döntöm el,
hogy mit teszek!
Olvasd el az írást, és döntsd el végre:
Anyád vagy én!
Most pedig hagyj magamra!

(Halál):
Elisabeth!
Aggódnod nem kell!
Pihenj meg karomban, hát!
Jöjj Drága Úrnőm!
Jöjj, szakíts a harccal!
Egy más világ majd megvigasztal.
Meglásd, ott szép, új korszak jő,
valódibb ott a tér, s idő.
Elisabeth, Elisabeth!
Jöjj, édesem!

(Elisabeth):
Nem, hisz élni vágyom!
Rövid a lét, hát miért ne fájjon?
Szabadnak lennem úgy lehet,
ha bevetem szépségemet.
Menj!
Nem kellesz még!
Nem hívlak még!
Menj!