Ég veled
verze 1.
A szív úgy dobog ahogy a lélek zokog
ahogy az elméd játszik, a könnyed csak csurog
A fák hangja, és a virágok illata
súgja belsőmnek: Peti, kérlek térj haza!
A harag, a düh, messzi elriasztott
kit oly rég szerettem, lassan itt hagyott
A testünk csak bárka, a lelkünk az égbe fenn
minden pillanat mit átélsz, az végtelen!
Ha húz a bánat, és lüktetnek ereid
és úgy érzed téged a jó isten nem segít
Nézd ahogy a folyó a könnyed mossa el
lehet lezuhantál, de az élet majd felemel
Minden emlék, mi kísért az utadon
épít téged, ahogy a csend és a nyugalom
Éld meg mit meg kell, és ne hagyd hogy bántsanak
a lelked egy legyen, ne mindig száz darab
A világ egy játszótér, hogy megtanulj elesni
és ahogy elestél, úgy megtanulj felkelni
Sokszor önmagad repülsz a hintából
amint a földre érsz, majd tanulsz a hibákból
Nekem is nehéz, az életem hullámvölgy
lábam a földre vész, lelkem az égbe tör
Csak csinálom, mit diktál egy érzés
hogy egyszer majd azt mondjam: A lelkem oly békés!
Hogy egyszer majd azt mondjam: Boldogan élek!
és ha megfogom kezed, érezd... nem félek!
Az érzelmek elvittek oly messze a világtól
érték a szívben, nem a számládon pislákol
Nyisd ki az elméd, engedd el szárnyaid
érezd az érzést, hogy: Élednek álmaid!
Csak ne add fel soha! Keresd a társaid
És meglátod egyszer: Elszállnak vágyaid...
Refrén
Csak élj, és élj
mert a szíved csak mindig fél
Mert rólad szól az életed
viszlát fájdalom! Örökké ég veled!
verze 2.
A monoton napok úgy felfűtik lelkem
és sokszor nem tudom, hogy: Mit kéne tennem?!
Mert lángol bennem a gyermek még mindig
ki felkel reggel és csavarog 10ig
Ki őszintén mondja, hogy: Mit érez magában?!
és érzi a bánatot a felnőttek szavában
És látja hogy társai, kitérnek sorban át
előtte verték az egyetlen barátját
Oly rég volt már, de nem felejtem el
hízott a lelkem mégis mentem hozzád fel
A szivárvány vége ott volt a szemedben
én meg a herceged, kibérelt jelmezben
Most meg egy gyárban, kergetem emléked
néha még álmomban a múltam úgy feléled
Reggel izzadva, az ablakon kinézek
lelkemet nyugtatva egy emlékez felidézek
A hold kacsint rám, és súgja: Nem felejtek!
Kik itt voltak régen, tudom hogy szerettek
Az idő úgy repül, ahogy a madár az égen fenn
a fában nevünk, még mindig a téren lenn
Az ember porszem, de a lélek egy tenger
hol háborog, hullámzik, nevet majd felkel
Nehéz as teher, mit cipelsz a válladon
én mondom: Tedd le, és múljon a fájdalom!
Refrén
Csak élj, és élj
mert a szíved csak mindig fél
Mert rólad szól az életed
viszlát fájdalom! Örökké ég veled!
