Búcsúdal

Gyöngéd kezed talán utószor becéz,
könnyű álom volt és nehéz az ébredés.

Ez a pillanat most ellobog,
bennem valami úgy felzokog,
kérlek, valamit még mondj nekem.
Szívem szorítja a félelem,
nem látlak többé, hiába várok rád!

Kis papírhajók, szilaj hullámok között;
vadul törtek ránk a zúgó, gyors idők!

Néhány pillanat és messze jársz,
többé nem ringat e szép varázs;
kérlek valamit még mondj nekem,
szívem szorítja a félelem;
nem látlak többé, hiába várok rád!

Szorítsd a szíved hozzám,
egy szót, csak annyit mondjál,
csak annyit még, hogy visszatérsz!
Ohh, féltésből fakadt forrás,
úgy fáj, úgy fáj a sírás!
Oly meddő és céltalan, mint semmi más!

Vak fegyverek sebzik ártatlan szívünk,
és a rettegés befonja életünk!

Ez a pillanat most ellobog
bennem valami úgy felzokog;
kérlek valamit még mondj nekem,
szívem szorítja a félelem;
nem látlak többé, hiába várok rád!

Szorítsd a szíved hozzám,
egy szót, csak annyit mondjál,
csak annyit még, hogy visszatérsz!
Ohh, féltésből fakadt forrás,
úgy fáj, úgy fáj a sírás!
Oly meddő és céltalan, mint semmi más!

Nem látlak többé, hiába várok rád!

Szorítsd a szíved hozzám,
egy szót, csak annyit mondjál,
csak annyit még, hogy visszatérsz!
Ohh, féltésből fakadt forrás,
úgy fáj, úgy fáj a sírás!
Oly meddő és céltalan, mint semmi más!

A csöndet is neked adnám,
a csodákat lábadhoz szórnám!
Bár tehetném, bár velem maradnál!