Mese a szerelemről

Valamikor réges régen,
Egy szigeten éldegéltek,
Az emberi érzelmek,
És az álmok.

De a sors durván beszólt,
Mert élet holnap csak volt.
Elsűlyed otthonotok,
Mond csak, ……..

Mindenki szedtevette,
Milyét megteremtette,
Bárkára felhelyezte,
És, INDULÁÁÁÁS!

A szerelem későn kapcsolt,
Végsőkig ábrándozott,
És mire észbe kapott,
Ott volt a földindulás.

Félelem légyszi vegyél föl!
Átkozott a végén megölsz!
Ments ki kedves harag!
Ne dühíts, máris bosszantasz!
Segíts meg te jókedv!
Hahaha hihihi hehehe
Szomorúság most is légy barátom!
A bánatom egyedül vállalom!
Undor nyúlj a hónom alá!
Fúúj de nyálas vagy tiszta nyál!
Kíváncsiság, dobj mentőövet!
Megnézném hogy bírod levegővel!
De a tudat észt is osztott neked!
Kockázatos, nincs értelmed!
Csodálkozás kihúzhatnál!
Nemáá, naháát?
Kedves szégyen kérlek szépen!
Végén még meglátnak véled.

A szerelem majdnem megfúlt,
Mikor valaki érte lenyúlt, és agyarában tartva, ki vitte a partra.
Az Idő volt azt pletykálják,
Aki mindenhol ott járkál,
De a reményt is vádolták, hogy ő volt, az a marha.