Tiéd a szó

(tiéd a szó, mert én már elfáradtam...ebben nem...ebben soha...én csak...)

yo-yo
papírra teszem azt, mit öklendez a szervezet
mert elmondhatom büszkén, hogy a szív és nem a szer vezet
ez nem öregszik meg, mert ez nem felejt, csak ellapoz
az elmémbe nem kell a kosz, nem élvezem, ha szenvedsz
a repp kapkodott utánam nem én nyúltam a repphez,
amihez én nyúlnék ordítva, ott előbb utóbb csend lesz
cccs! hallottam a hangok azt mondták, hogy gyenge vagy
de csak úgy lehet rágyúrni, ha a másik felem cserben hagy
már régóta csalogat egy fénycsóva,
ha kialszik gyújtanám, de a kezem köti béklyóba a sors,
a víz felszínén a tükörkép az én 'tómba' ma torz,
hogyha eddig végig kocogtál, na miért most araszolsz!?
csak egy őszinte mosoly, mit megejtek,
és tudom holnap reggelre egy virágot egy kőszívre kotor
talán felejtek, emlékeket, de érzéseket soha
mert az én kőszívemet soha nem támadja moha
meg, karom széttárom, hogy jöhet mostmár akármi
én nem súgtam el a titkom, mert úgy gondoltam te találd ki
csak ne nyúljon túl hosszúra, a kezem mozdulna,
de megálljt parancsolna, egy semmitmondó brossúra
tudom hosszú még az éjszaka, és ködös, de aludd át
ha ránk süt majd nap, akkor lesz örök e tanulság
héj, ha ránk süt majd a nap akkor lesz...örök e tanulság.


refr.:
tiéd a szó, mert én már elfáradtam,
hogy minden széllel válaszolt nekem, ha gyertyát adtam
tiéd a szó, mert én már elfáradtam,
hogy nem maradt egy új gondolat már a szertáramban
tiéd a szó, mert én már elfáradtam,
de minden reggel miattad naponta feltámadtam
miénk a szó, ez így jó, mert vágatlan
de indulnom kell a sorshoz, így is megvárattam


nem tudhatjuk a holnapot, időről időre
olyan trükköt ad az élet, hogy csípőből kidőlne,
egy bűvész is, csillan a szemem, van ám fröccsöm
mert a gondokat te úgy, én meg így szőnyeg alá söpröm
és majd dörzsölöm a lámpást, izzadok évekig,
de a kívánság és dzsin is csak a képzeletben létezik
az arcom könnyek fényezik, így políroznák tisztára
kifejezném én nyíltan is, de te formáltad ritkára,
ha egyszer itt várna az ajtóm előtt még
az aranyhal, amit te hoztál, de a parton lelőtték
de hagyd itt! képes vagyok, idővel életet lehelek
mert megedzett az érzés, mikor életet temetek
én emlékszem az elsőre, az utolsóra is
mert tüskékkel együtt tapadt rám a futórózsa is
én gyújtok, leszívok, aztán szív alakot pöfögök
te is tud már az következik: minden percet köszönök.


refr.


nem csodálkozom semmin, nem érzek haragot,
hiába csillog kívülről, ha érzelemben fapados
az út, mindig kemény lesz, de míg párnádra hajtottam
a fejem, addig éreztem, hogy szád járta arcom van
futni kényszerül a huszár, a paripája elpatkol
mert attól, nem lesz jobb, ha mártírként megharcol
a túlerő ellen, nem lesz hullámzó állapot,
hiába tudok úszni, ha a hullám szó árba dob
fulladok, én lezárnám, mert faszom mingyár 20 vagyok
de nem találtam olyat ki elviselné, ha pluszt adok
az életébe, de már látom hogy nem éri meg
hogy szomorú lennék? ismét oszlatom a tévhitet
mögöttünk több hónap, végtelen történet
én szívre vadásznék, de nincs ereje a tölténynek
most megragadjam az ásót, vagy bizakodjak,
mert ha túl nagy hévvel érkezem, majd kilakoltat
kérlek egyszeri legyek, és ne tagja libasornak
ismét köszönöm, hogy odaadtad az utolsó darabját a kirakómnak
amit világból raktam össze, hiányzol
esküszöm, hogy már nem számítok többre
már nem számítok többre, tiéd a szó, héj


refr. 3x